Utazás a Föld középpontjába (a könyv összefoglalása és elemzése)

A sci-fi műfaj előfutára a 19. században, Utazás a Föld középpontjába (eredetiben Utazás a Föld középpontjába ) az egyetemes irodalom 1864-ben megjelent klasszikusa.

Utazás a Föld középpontjába A művet feltehetően egy norvégiai és más skandináv országokba tett utazása ihlette.

Összefoglaló

Otto Lidenbrock professzor és geológus - a mű egyik főszereplője - 1836. május 24-én hamburgi otthonában egy mocskos pergament talál, amelynek szerzője egy 16. századi izlandi alkimista.

A tudós, aki a Johannaeum ásványtani professzora volt, egy számára érthetetlen nyelven írja, és megkéri unokaöccsét, Axelt, hogy segítsen neki megfejteni a rejtélyt:

- Rá fogok jönni erre a titokra. Nem fogok se aludni, se enni, amíg meg nem fejtem. - Szünetet tartott, és hozzátette: - És te is, Axel.

A nagybácsi és az unokaöcs nagy nehezen megértik a szöveget, amely rovásírással van írva (a germán népek által a 3. századtól a 14. századig használt nyelv).

Az Arne Saknussemm nevű izlandi alkimista e kis kéziratában a bölcs azt vallja, hogy eljutott a Föld középpontjába. Az utazás - meséli az alkimista - az Izlandon található Sneffels kráterében, egy kialudt vulkánban kezdődik.

Ereszkedj le a Sneffels Yocul kráterébe, hogy a Scartaris árnyéka a júliusi naptár előtt megsimogasson, bátor utazó, és eljutsz a Föld középpontjába. Amit én meg is tettem. Arne Saknusemm

Lidenbrock megszállottja lesz a hírnek, és elhatározza, hogy unokaöccsével együtt belevág a kalandba, hogy felfedezzék a Föld középpontját. Amint sikerül elolvasnia a pergament, a geológus utasítja Axelt, hogy készítsen elő két bőröndöt, egyet-egyet mindkettőjüknek. Az út körülbelül tíz napig tart, és amikor megérkeznek Izlandra, keresni kezdenek valakit, aki segíthet nekik megtalálni az utat.

Ehhez a bácsi és unokaöccse egy Hans nevű helyi vezető közreműködésére számít, aki elviszi őket Stapi faluba, a hőn áhított útvonalra. Az útvonalat négy lóval, egy sor műszerrel (hőmérő, manométer, iránytű) teszik meg, és június 16-án indulnak.

Arne Saknusemm évekkel korábban végzett munkája segít nekik a helyes útvonal kiválasztásában. Amikor észreveszik a Sneffels kráterét, nem tudják, merre menjenek, nagybátyjuk azonosítja Arne nyomát:

- Axel, gyere futva - mondta a döbbenet és az öröm hangján.

Odarohantam hozzá, aki a kráter közepén elhelyezett sziklára mutatott. A bizonyíték letaglózott. A tömb nyugati oldalán, az idő által félig elkorhadt rovásírással ez állt: Arne Saknussemm.

A három szereplő hordozható lámpák segítségével - mint a bányászok - jut el a Föld középpontjába, és éli túl a kalandok sorát.

A három, felfedezéseiktől elbűvölve, gombaerdőkön, kutakon, szűk folyosókon haladnak át, és még őskori szörnyek szemtanúi is lesznek. Elképzelhetetlen valóság, lélegzetelállító.

A varázslatos kaland sajnos a vártnál hamarabb ér véget, amikor az egyik vulkán, amely Stromboliban (Szicília, Olaszország) található, a három tagot a földre repíti. Meglepő módon sem Lidenbrock, sem Axel, sem Hans nem szenved sérülést.

Főszereplők

Otto Lidenbrock

A professzor és geológus "magas, vékony, kék szemű, szőke hajú, szemüveges, kiváló egészségnek örvendő, magas, vékony, kék szemű, szőke hajú férfiként írják le, aki körülbelül tíz évvel eltörpült az ötvenes évei mellett".

A Johannaeumban ásványtant tanított, és Hamburg egyik régi negyedében, a Konigstrassén élt egy kis házban, unokaöccse, keresztlánya, Grauben és Marta, a szakácsnő társaságában.

Az új ismeretekért lelkesedő Otto egy született kalandor, aki az új felfedezések megszállottja.

Axel Lidenbrock

Ő a történet elbeszélője, és ő az első, akinek sikerül elolvasnia a titokzatos pergament, amelyet az izlandi Arne Saknussemm írt. Szoros kapcsolatot ápol nagybátyjával, aki iránt mély csodálatot és szeretetet táplál.

Hans Bjelke

A csendes, magas és nyugodt emberként jellemzett Hans az a vezető, aki Lidenbrockot és Axelt segíti az úton. Hans kezdetben csak Stapi falujába vinné őket, de végül ő is útnak indul a Föld középpontjába.

Grauben

Otto Lidenbrock menye, az odaadó Grauben ugyanabban a hamburgi házban él, és beleszeret Hansba, a geológus unokaöccsébe. Amint hall a pergamen felfedezéséről és a kalandról, szép utat kíván Axelnek. Hans és Grauben végül eljegyzik egymást.

Elemzés

Az imperialista terjeszkedés és a műben bemutatott tudástípusok

Verne valamennyi könyvében megfigyelhető az imperialista történelmi kontextus fontossága történeteinek felépítésében.

A 19. században Európát az expanziós mozgalmak jellemezték, és a francia író ebből a felfedező, kíváncsi és kalandvágyó világból merítette fikcióit.

Carvalho ezt a mozgást hangsúlyozza Verne klasszikusáról szóló cikkében:

A kalandok, a nagy gyűjtemények és az egzotikum iránti vágy a kor európai képzeletvilágában megegyezik az európai hatalmak azon igényével, hogy kiterjesszék birodalmaikat: a képzelet a terjeszkedés diskurzusát szolgálta. Így a Verne-hez hasonló csodálatos utazások a rendkívüli keresésének kontextusába illeszkednek (CARVALHO, 2017).

Az ismeretlenbe vezető utazás során láthatjuk, hogyan alkalmazkodnak a szereplők a szükséghez.

Tudományos tudása ellenére egyértelmű, hogy Lidenbrock bácsi nagyra értékeli az intuíciót, és választásait nemcsak formai elemekre, hanem olyan érzésekre és impulzusokra is alapozza, amelyeket nem lehet pontosan megnevezni.

Az unokaöcs viszont, aki sokkal fiatalabb, úgy tűnik, jobban ragaszkodik a tudományhoz és a szakkifejezések használatához, ami nagyobb biztonságérzetet ad neki a veszélyes vállalkozással szemben:

Ezt a meghökkentő akusztikai hatást a fizikai törvények könnyen megmagyarázzák, és a folyosó alakja és a szikla vezetőképessége tette lehetővé [...] Ezek az emlékek jutottak eszembe, és világosan levontam a következtetést, hogy mivel nagybátyám hangja elért hozzám, nem állt köztünk akadály. A hang útját követve logikusan el kellett érnem a célomat, ha az erők nem árulnak el.

Hans, a kalauz tudása mintha másfajta bölcsességből eredne. Mélyen kötődik a tapasztalatokhoz, a mindennapokhoz és a földhöz, abból tud, amit a kalandok során látott és érzett. Ő az, aki többször is megmenti a tanárt és az unokaöccsét a komoly bajból.

Science fiction

A science fiction fogalma 1920-ban alakult ki, és olyan művek jellemzésére használták, amelyek a jövőre vonatkozó víziókat vetítettek előre. A címet tehát kezdetben a holnap felé mutató írások megnevezésére adták. Jules Verne annak idején fikcióban jósolt meg egy sor olyan forradalmat, amelyek csak évtizedekkel később váltak valósággá.

A 19. század második felében a szóban forgó irodalmi stílus megszilárdult, különösen H. G. Wells és Jules Verne munkásságának köszönhetően.

Mindkét író - egy angol és egy francia - munkásságában közös volt. Mindketten a tudományos és a bizonyított szempontok keveredésének stratégiáját alkalmazták, és párhuzamos univerzumokat képzeltek el, színt és életet adva a történeteknek.

Jules Verne az irodalomban számos olyan felfedezést megelőzött, amelyek évekkel később történtek (például az ember űrutazása és tengeralattjárók építése), és írásai az évek során különösen a fiatalokat és a tizenéveseket fertőzték meg.

Az olvasó elmerülése a fikciós univerzumban

El tudják képzelni, milyen nehéz egy teljesen fantasztikus univerzumot létrehozni a 19. század közepén, és azt kérni az olvasóktól, hogy a valósággal párhuzamosan, a valósággal való párhuzam nélkül induljanak el ebben a fantáziában? Ez volt az a kezdeti nehézség, amellyel Verne szembesült, aki azt akarta, hogy olvasói addig teljesen ismeretlen tereket lakjanak be.

A szerző egyik stratégiája, hogy műveiben tudományos és erőltetett nyelvezetet nyomtat a hétköznapibb jelenetek elbeszéléséhez. A francia szerző ásványtani, geológiai, sőt paleontológiai kifejezéseket kölcsönöz, hogy az olvasó behatoljon a fikció univerzumába. Vegyük például Axel unokaöccsének kidolgozott beszédét:

- Gyerünk - mondta hirtelen, megragadva egyik karját - előre, előre!

Nem - tiltakoztam - Nincsenek fegyvereink! Mit tennénk ezekkel a gigantikus négylábúakkal szemben? Gyere, bácsikám, gyere! Egyetlen emberi lény sem nézhet szembe büntetlenül ezeknek a szörnyetegeknek a haragjával.

A különleges nyelvhasználat mellett az olvasó elmélyülésének másik lényeges eleme a történetet illusztráló képek erőteljes jelenléte. Verne eredeti kiadásaiban rajzok sorozata alkotta a könyvet, amelyek formát és kontúrt adtak az elbeszélt képnek.

Illusztráció az eredeti kiadás 11. oldalán. Utazás a Föld középpontjába (1864).

Film Utazás a Föld középpontjába (2008)

Utazás a Föld középpontjába A legismertebb talán az Eric Brevig által rendezett változat, amelyet 2008. augusztus 28-án adtak ki.

A film nem egészen a könyv adaptációja, pontosabban a műből származó forgatókönyv, amelyet Verne szavai ihlettek, de jelentős módosításokkal.

A geológus utazását a moziban testvére, Max (Jean Michel Paré alakítja) eltűnése motiválja, aki nem szerepelt Jules Verne klasszikusában.

A másik lényeges különbség Hans Bjelke karakterében van, aki a nagyvásznon átadja helyét Hannahnak (Anita Briem alakítja), a gyönyörű lánynak, aki végigkalauzolja a nagybácsit és az unokaöccsét Izlandon.

Axelt is átnevezik, és a Sean keresztnevet kapja (Josh Hutcherson alakítja).

Nézd meg a trailert:

Ki volt Jules Verne

Jules Gabriel Verne, akit sokan a tudományos fantasztikum atyjaként tartanak számon, 1828. február 8-án született a franciaországi Nantes-ban.

Úgy volt, hogy ügyvédi pályára lép, hiszen jogi diplomát szerzett, de végül barátja, Alexandre Dumas hatása alá került. A szavak világában a színházban kezdett el tevékenykedni, ahol színdarabokat írt. A túlélés érdekében ezzel párhuzamosan tőzsdeügynökként dolgozott.

1863. január 31-én jelent meg első könyve: Öt hét egy léggömbben Irodalmi pályafutása során a legkülönfélébb műfajokba merészkedett: versek, regények, színdarabok, rövid elbeszélések.

Leghíresebb címei közül néhány az egyetemes irodalom klasszikusává vált, mint például:

• Öt hét egy léggömbben (1863)
• Utazás a Föld középpontjába (1864)
• Húszezer mérfölddel a tenger alatt (1870)
• 80 nap alatt a világ körül (1872)

Verne szorgalmas producer volt, és szerkesztő barátjával, Pierre-Jules Hetzellel együtt évente két-három kiadványt jelentetett meg. Gyakorlatilag minden címe az utazás témájához (beleértve az expedíciókat is), valamint a technikai és tudományos találmányokhoz kapcsolódott. Úgy tűnt, hogy ami igazán lenyűgözte az írót, az az ismeretlen országokban játszódó kalandok megkomponálása volt.

A francia író műveit gyakran sok képpel illusztrálták, ami hozzájárult ahhoz, hogy az olvasót még inkább magával ragadja a kaland.

Jules Verne 1905. március 24-én, hetvenhét éves korában halt meg.

Jules Verne portréja.

Olvasson bele: A brazil irodalom legnagyobb szerelmes versei