William Shakespeare 5 verse a szerelemről és a szépségről (értelmezéssel)

William Shakespeare a 16. század végén és a 17. század elején élt jelentős angol drámaíró és költő volt.

Shakespeare költői termése két elbeszélő művet tartalmaz - Vénusz és Adonisz (1593) e Lucrezia elrablása (1594) - és 154 szonettet (1609-ben jelent meg), amelyek mindegyike felsorolásra került.

Ezekből a versekből hozunk néhányat tolmácsolva, hogy megismerkedhessünk az ünnepelt író munkásságának egy kis részével.

5. szonett

Az órák, melyek lágyan keretezik

A szerető tekintet, ahol a szemek pihennek

Ők lesznek a saját zsarnokuk,

És olyan igazságtalansággal, amely méltán meghaladja önmagát;

Mert a fáradhatatlan Idő húzza a nyarat

A szörnyű télbe, és ott megállítja őt,

A nedv megfagyasztása, a zöld levelek elűzése,

Elrejtve a szépséget, kietlenül, a hó alatt.

Így a nyár folyadékai nem maradtak meg

Megmarad az üvegfalakban,

Az ellopott szépség gyönyörű arca,

Nem hagyva nyomot vagy emléket annak, ami volt;

De a virágok lepárolták, túlélték a telet,

Megújulva, megújulva, nedvének frissességével.

Az 5. szonett értelmezése

Ebben a szonettben Shakespeare az idő hatását mutatja be, amely könyörtelenül hat a testre és az emberi létre.

A szerző itt az időt "zsarnokként" írja le, amely magával rántja a napokat és az évszakokat, magával ragadja a "fiatalság szépségét" és magát az életet. Az életet, amely egy napon visszatér a természetbe, és tápláló nedvként szolgál az új levelek és virágok növekedéséhez.

12. szonett

Amikor az órán számolom az órákat, amelyek eltelnek,

És jön a szörnyű éjszaka, hogy tönkretegye a napot;

Amikor meglátom a fakó lilát,

És elszáradva fényét az idő kifehérítette;

Amikor látom a magas lombkoronát csupaszon,

Akik árnyékukkal védték a nyájat a hőségtől,

És a nyári füvet kötegekbe kötve.

Utazáskor bálákba kell rakodni;

Ezért megkérdőjelezem a szépségedet,

Ennek az évek múlásával el kell halványulnia,

Hogy az édesség és a szépség mennyire elhagyatott,

És olyan gyorsan elpusztulnak, míg mások növekednek;

Semmi sem állítja meg az Idő sarlóját,

Kivéve a gyerekeket, hogy az önök távozása után is fennmaradjon.

A 12. szonett értelmezése

Az idő itt is a nagy főszereplő. Shakespeare ismét egyfajta kérlelhetetlen "ellenségként" állítja be az időt, amely minden fiatalságot elvesz.

A szerző számára az egyetlen dolog, ami képes "megállítani" az időt és folyamatosságot adni az egyén létezésének, az a nemzés. Számára csak a gyermek képes fenntartani és megörökíteni a szépség és a fiatalság lényegét.

18. szonett

Ha egy nyári naphoz hasonlítalak.

Te biztosan szebb és kellemesebb vagy

A szél szétszórja a leveleket a földön.

És a nyári időjárás elég kicsi.

Néha túl sokat süt a nap

Máskor elájul a hidegtől;

Ami szép, az egyetlen nap alatt elenyészik,

A természet örökös mutációjában.

De benned a nyár örökkévaló lesz,

És a szépséget, amivel rendelkezel, nem fogod elveszíteni;

A halálból sem érkezel a szomorú télre:

Ezeken a vonalakon idővel növekedni fogsz.

És amíg ezen a földön létezik egy lény,

Az én élő verseim élővé tesznek téged.

A 18. szonett értelmezése

A 18. szonett Shakespeare egyik leghíresebb szonettje, amelyben az angol író a szerelem témáját dolgozza fel, és ismét a természetet használja metaforaként érzelmei kifejezésére.

A versben a szeretett személy szépsége egy nyári nap szépsége mellé kerül, azonban a szerető szemében az illető még szebb és tetszetősebb. Benne a szépség nem halványul, örökkévalóvá és változatlanná válik.

122. szonett

Az ajándékaid, a szavaid, a gondolataimban vannak.

Az összes betűvel együtt, örök emlékezetben,

Ki marad a tétlen söpredék fölött

Minden adaton túl, még az örökkévalóságban is;

Vagy legalábbis, amíg az elme és a szív

Természetüknél fogva fennmaradhatnak;

Amíg minden feledés el nem engedi a részét

Öntől nem fog elveszni a rekordja.

Ez a szegényes adat nem tarthat vissza mindent,

Még számok sem kellenek ahhoz, hogy mérni tudjam a szeretetedet;

Ezért elég bátor voltam ahhoz, hogy odaadjam magam nekik,

Bízni a benned maradt adatokban.

Tarts egy tárgyat, ami emlékeztet téged

Ez lenne a feledékenység elfogadása bennem.

A 122. szonett értelmezése

Ebben a szövegben Shakespeare az emlékezés kérdésével foglalkozik. A szerelem a fizikai találkozásokon túlmutatóan jelenik meg, ebben az esetben mindenekelőtt az emlékeken keresztül tapasztalható.

A szerető lény megerősíti, hogy amíg mentális és érzelmi képességei fennállnak, a szeretett személy emléke sértetlen marad, és ehhez nem kellenek neki olyan cselszövények, mint például tárgyak, hanem a szeretet és az egykor megélt emlékezet megőrzésére való képessége.

154. szonett

A szerelem kis istene egyszer aludt

Félretéve szerelmi nyilát,

Míg több nimfa, esküdözve, hogy mindig erényes,

Jöttek, lábbal a lábuk előtt, de az ő szűzies kezében,

A legszebb vette a tüzet

Aki igaz szívek légióit gyújtotta lángra;

Így az égő vágy lándzsája

Fegyvertelenül aludtam a fiatal nő keze mellett.

A nyílvesszőt egy hideg vízzel teli medencébe merítette,

Amit a Szeretet örök tüze gyújtott meg,

Fürdő és balzsam létrehozása

A betegeknek; de én, az úrnőm igája,

Azért jöttem, hogy meggyógyítsam magam, és ezt be is bizonyítom,

A szeretet tüze felmelegíti a vizet, de a víz nem hűti le a szeretetet.

A 154. szonett értelmezése

William Shakespeare a 154. szonettben Ámor (a görög mitológiában Erósz isten) és az őt kísérő nimfák alakját jeleníti meg.

Ebben a versben a szerző egy rövid történetet mutat be, amelyben az egyik nimfa birtokába veszi a szerelem nyilát, és egy tiszta vizű kútba meríti, amely így a szerelem elvarázsolt fürdőjévé válik.

Ki volt William Shakespeare?

William Shakespeare (1564 - 1616) Angliában, a Warwick megyei Stratford-upon-Avon városában született. 13 éves koráig tanult, amikor családja anyagi nehézségei miatt otthagyta az iskolát, és apjával együtt a kereskedelemben kezdett dolgozni.

1586-ban Londonba ment, és különböző szakmákban dolgozott, például egy színházban segédkezett a színfalak mögött. Ekkor már írt, és autodidakta módon elkezdte tanulmányozni más írók különböző szövegeit.

Így kezdett el darabokat írni, és fokozatosan ismertté vált. Ma őt tartják az angol nyelv legnagyobb drámaírójának. Shakespeare 1616. április 23-án, 52 éves korában halt meg.